Mesélni jó, mesét hallgatni öröm és mesét nézni is hasznos mulatság. Csak nem mindegy, hogy milyet, melyiket és melyik életkorban.
Korábban nem volt ismert a gyermekmese fogalma. Felnőttek meséltek felnőtteknek. Abból merített erőt a hallgató, hogy magára ismerhetett a főhősben, és a mesében átélhette a mindennapok problémáit.
Remélhetőleg mindannyiunknak van olyan gyermekkori meseélménye, mely melegséggel tölti el ha eszébe jut.
De eleget tud-e az a mesélő a meséről, aki gyerekeknek mesél?
Mesélni és felolvasni két egymástól alapvetően eltérő fogalom. Gyakran a felolvasást választjuk a mesélés helyett, pedig a történetet sokkal élőbbé, közvetlenebbé, személyesebbé teszi hallgatók számára, ha elmeséljük azt.
A meséléshez a történetet mindenképp belsővé kell tenni. Nagyon fontos a szemkontaktus, nem csak az óvodában, de az iskolában és még a felnőtt hallgatóság esetében is. Ez segít fenntartani az állandó interakciót, hogy visszajelzéseket adhassunk és kaphassunk.
